Ami nem öl meg, az megerősít. (Eredetben: „Was mich nicht umbringt, macht mich stärker.”) Sokan közhelynek és vannak, akik egyenesen marhaságnak tartják Nietzsche szavait. Mert mégis hogy lehet az, hogy amikor életed legrohadtabb helyzetében, amikor minden összedől…, amikor szinte megfulladsz a fájdalomtól, kétségbe eséstől, reményvesztettségtől…, amikor a kínok kínját állod ki éppen, akkor jön valaki és úgy próbál megvigasztalni, hogy azt mondja: „Igen, most szar neked, de tudd! Ami nem öl meg, az megerősít”! Na és akkor ettől Te majd jól megnyugszol, és szépen lassan megerősödsz?
Hát igen, ez így tényleg elég képtelenül hangzik, de azt kell mondjam, a német filozófus azért tudott valamit. Mert szerintem igen is tanítanak, erősítenek a krízishelyzetek. (erre mások is rájöttek már rajtam kívül) Ez a mondat is erről szól és nem hiszem, hogy Nietzsche vigasznak szánta. Szerintem csupán egyszerű ténymegállapítás a részéről. Ha valaki mégis vigasznak szánja, az az ő hülyesége. Mert szerintem sem az a legjobb mentőöv egy fuldoklónak, ha fuldoklás közben azt mondjuk: ha túléled erősebb leszel! Csessze meg! – nem igaz?
De ha úgy gondolunk erre a mondatra, mint kijelentésre, akkor már mindjárt más a jelentése. Aki volt már nagyon nehéz helyzetben élete során, aki élt már át súlyos veszteséget és túljutott rajta, az tudja, hogy a csapások megedzik az ember lelkét. Aki túl van már ilyen krízis helyzeteken az tudja miről beszélek.
Az én életemben ez úgy jelentkezik: ugyan az, ami annak idején kiborított, már nem rendítene meg. Sokkal többet bírok, több kell ahhoz, hogy kibillenjek az egyensúlyomból. Már nem érnek el hozzám olyan bántások, amelyek korábban letaglóztak. Nem megyek bele olyan helyzetekbe, amelyekről előre tudom, hogy csak sérülnék miattuk. Leperegnek rólam olyan szavak, amelyek az előtt megsebeztek. Egyszerűen fölé kerekedek egy csomó olyan nehézségnek, amiről tudom, hogy konfliktust szülne. Túlteszem magam problémákon, mert már máshol van a hangsúly. Ez nem egy szuper erő, egyszerűen átértékelődtek a dolgok a szememben és más lett fontos.
A változókor: megöl, vagy megerősít?
Azt gondolom, hogy ez a változókorra is igaz. Teljesen egyéni, hogy ki hogyan éli meg. Ez függ a személyiségétől; van, aki könnyebben veszi az akadályokat és van, aki nehezebben. De függ attól az élethelyzettől is, amiben éppen éri. Akinek rendezett az érzelmi-lelki élete, szeretet és megértés veszi körül, nagyobb védőhálót érezhet maga körül, mint aki egy szeretettelen kapcsolatban él, vagy épp egyedül néz szembe az újabb kihívással. A változókorra adott válaszaink tehát egyéniek.
Akit leterít…
Van olyan nőtársam, akit a változókor ténye teljesen földre kényszerít. Világ végének tartja, hogy a fiatalságnak nevezett kincs, amit olyan magától értetődőnek tartott addig, egyszer csak elhalványul. Különösen igaz lehet ez akkor, ha valakinek ideje korán, 35-40 évesen köszönt be ez a fránya kórság. Az önbecsülése és az önbizalma egyszer csak elpárolog és az önsajnálat szánalmas pocsolyájában találja magát. Rá kell ébrednie, hogy az a gyakorlat, mely szerint mindig és mindenkor uralja és kézben tartja a dolgokat, hirtelenjében nem működik. Egyszer csak kicsúszik az irányítás a kezei közül és tehetetlenül nézi, ahogy az öregség és az elmúlás felé vezető lejtőn megállíthatatlanul csúszik lefelé.
Aki megküzd vele…
Aztán vannak a harcos amazon típusú társaink, akik azt mondják: hát csak nem vág földhöz egy kis változókor?! Bármelyik húsz évessel felveszem a versenyt! Öregség? Che! Most élek csak igazán! A gyerekeim önállóak, nem kell folyton a kezüket fogni. Végre akkor megyek nyaralni, amikor akarok és nem akkor, amikor szünet van az iskolában. Ja, hogy fölszaladt pár kiló? Majd ledolgozom! Ott a hormon terápia, meg a ráncfelvarrás! Bevetem az összes elérhető módszert és praktikát! Ennél nagyobb nehézségeket is megoldottam már az életemben! Ezt is legyőzöm valahogy!
Aki beletörődik…
Akik nem bírják a küzdelmet egyszerűen csak beletörődnek: ez van, ez az élet rendje. Az idő eljár felettünk, én sem vagyok kivétel. Hiába, elértem abba a korba, amikor már kevesebb van előre, mint hátra. A szarkalábak egyre csak szaporodnak, ahogy az ősz hajszálak is. Az anyukám is teljesen ősz volt már 40 éves korára. Ilyen géneket örököltem. Éjszakánként alig alszom, nap közben meg ez az izzadás! De ez ezzel jár! A testem sem a régi, és az agyam sem fog úgy, mint tíz évvel ez előtt. Ám legyen! Ha ez van, ezt kell szeretni.
Aki az irányítása alá vonja…
Van, aki ki nem engedné az irányítást a kezéből, ezért a változókorra is megoldandó feladatként, kihívásként tekint. Elsőként helyzetelemzést végez és kérdéseket tesz fel magának: Mi okozza a legnagyobb problémát? Hogyan jelenik meg ez az életemben? Milyen változásokat tapasztalok? Mi az, amit el tudok fogadni? Mi az, amit nem tudok elfogadni? Mit tehetek ellene? Milyen megoldások léteznek? Utána jár a dolgoknak, elolvas egy csomó szakkönyvet, kiguglizza a lehetséges válaszokat, bekövet egy-két weboldalt, érdeklődik a barátnőktől, idősebb nőismerősöktől, hogy ők hogyan csinálták? Nekik mi vált be? Amint elegendő információ birtokába jutott, tervet készít. Célokat állít fel, majd kisebb alcélokat tűz ki és módszeresen, lépésről lépésre halad a megoldás felé.
Aki kézen fogja…
Változókor. Hát ez is eljött. Elhozta az idő. Sem a változókor, sem az öregség nem betegség, ami bizonyos szerek hatására elmúlik. Az idő múlik, napról napra idősebbek leszünk, az idő pedig – ahogy a környező világon, a tájon, a növényeken, az épületeken – nyomot hagy a testünkön. Mindenkién, az enyémen is. Elfogadom a változásokat és teszek azért, hogy egészségesebben éljek, figyelek az étkezésemre, időt fordítok a kikapcsolódásra, megélem a koromból származó előnyöket és méltósággal viselem az idő múlásának nyomait.
Ez a néhány példa erős túlzás és semmiképp sem ítélet részemről. Hiszem, hogy mindenkinek az a jó, ahogy jól érzi magát. Egy a lényeg! A változókortól nem szabad szenvedni és nem is kell! Egy kis odafigyeléssel (gyógynövényekkel, megfelelő étkezéssel és rendszeres testmozgással) a változókori tünetek jelentősen enyhíthetők, a kisebb-nagyobb kellemetlenségekkel pedig együtt lehet élni.
Azért időnként egy adag humor és önirónia is sokat segíthet! ♥
Marad tehát a kérdés: a változókor megöl, vagy megerősít?
A válasz: csak rajtad múlik.
Te hogyan csinálod? Melyik táborba tartozol?
Van esetleg saját módszered? Köszi, ha megosztod és tanulhatunk tőled.
Üdv.: Inci
